Cégünk nem tulajdonít termékeinek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és ilyen tulajdonságokra nem is utal, ugyanakkor az 1169/2011/EU rendelet 4. cikkéből fakadó kötelezettségeként az alábbi tájékoztatást adja a termék hatóanyagának egészségre gyakorolt hatásáról és annak tudományos hátteréről. Írásunkban törekszünk a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján az összefüggéseket és a tudományos eredményeket bemutatni az eziránt fogékony és érdeklődő Olvasók megfelelő tájékoztatására. Ez eladásösztönző célt nem szolgál, a termék megvásárlására nem buzdít. Ha Vásárlóink visszatérő rendeléseikkel megtisztelnek bennünket, az csakis azért történjék, mert a GAL termékek jótékony hatásait maguk tapasztalták! Ebben hiszünk, ezért dolgozunk.
Miben különböznek a GAL Halkollagén peptidek az egyéb kollagén termékeinktől?
A GAL Halkollagén peptidekkel az volt a célunk, hogy egy ún. Neu5gc-mentes kollagénnel jelenjünk meg.
A Neu5gc nagy mennyiségben megtalálható az emlősállatok húsában és egyéb részeiben, így minden emlőstől származó élelmiszerben jelen van.
Miért fontos tudni a Neu5gc-ről?
Több vizsgálat szerint bizonyos daganatos megbetegedéseknél – többek között a mellrák kialakulásának kockázatában – szerepet játszik a túlzott Neu5gc-bevitel, de a gyakori vöröshús-fogyasztással járó fokozott rákkockázatot is részben ennek az anyagnak tulajdonítják.
Fontos megjegyezni, hogy az emlősöktől származó élelmiszerek fogyasztása, ezáltal a Neu5gc bevitele nem eredendően káros, sőt, sok szempontból egészségesebbek is, mint pl. a szárnyasok fogyasztása. (Ilyen az Omega-3/6-arány, K1+K2, CLA.) Vannak olyan népcsoportok, akik nagy mennyiségű emlősállatot fogyasztanak, mégis rendkívül egészségesek és a rák szinte ismeretlen a köreikben. Ebből következően kontextus függvénye az, hogy mikor válik a Neu5gc károssá.
Kiknél jelenthet problémát a Neu5gc?
Ahhoz, hogy a Neu5gc kárt okozhasson, mindenekelőtt a véráramba kell jutnia, de még ekkor sem jelent feltétlenül problémát. A véráramba ideális esetben nem kerül az elfogyasztott élelmiszerből, feltéve, hogy nincs fokozott béláteresztésünk. Amennyiben jó az emésztésünk és a bélflóránk, nem fogyasztunk a belek áteresztését fokozó anyagokat és nincs károsodva a bélrendszerünk, akkor aligha okozhat bármi problémát az emlősöktől származó élelmiszer.
A rossz bélflóra, a nem megfelelő bélrendszeri integritás, az emésztetlenség és a különböző növényi lektinek (például a glutén) gyakori fogyasztása azok az előfeltételek, amiknek a fennállásakor a Neu5gc potenciálisan károssá tud válni. Érdekes adat, hogy az emberek nagy százaléka termel antitesteket a Neu5gc ellen, ami gyulladást okozhat a szervezetben; mindezek jellemzően káros étkezési és életmódbeli szokásokat tükröznek, így juthat a véráramba Neu5gc, ami nélkül antitestek sem termelődhetnének.
A Neu5gc szerepe a pajzsmirigybetegségekben
Korábbi kutatásokban megfigyelték, hogy a pajzsmirigy alulműködése esetén 3x-os mennyiségű antitestet lehet kimutatni a Neu5gc ellen, míg Hashimoto-betegség fennállásakor 7x-es mennyiséget. Mind a kettő az autoimmun betegségek közé sorolható, a Neu5gc pedig feltehetően egy lényeges oka ezek kialakulásának.
A Neu5gc jelentős csökkentése segíthet a fenti problémákon, mivel így az antitesttermelés minimalizálható, ezzel pedig a gyulladás is csökken, miközben az immunfunkciók javulnak. Bár sokak számára válhat előnyössé a Neu5gc-t tartalmazó élelmiszerek elkerülése, különösen fontos lehet pajzsmirigy problémák esetén. Más autoimmun betegségek fennállásakor is érdemes lehet korlátozni, különösen Autoimmun Protokoll (AIP) ideje alatt.
A GAL Halkollagén peptidek minden esetben fogyaszthatóak
Aki valamilyen okból kifolyólag odafigyel a Neu5gc elkerülésére és nem fogyaszt semmi olyat, ami emlősállattól származna, nem kell hogy lemondjon a kollagénfogyasztás előnyeiről. Fontos megjegyezni, hogy ha valaki Hashimoto-betegségben vagy pajzsmirigy alulműködésben szenved, de ettől függetlenül rendszeresen fogyaszt emlősállatoktól származó élelmiszereket (akár csak disznózsírt vagy vajat), annak felesleges halkollagént fogyasztania, mert ezekből a forrásokból már eleve magas a Neu5gc-bevitele. Ilyen esetekben tökéletesen megfelelő számára a sertés- vagy marhakollagén is.
A GAL Halkollagén peptidek adagolása
Az általunk használt Naticol® halkollagén peptidek nagyon apró (2000 dalton alatti) peptidekre vannak előemésztve, így közel 100%-os a hasznosulásuk. Mivel a halkollagén peptidek szerkezete és aránya enyhén eltérő más kollagén peptidekhez képest, kisebb mennyiségben is hatásos: már napi 2,5g fogyasztásának is van hatása, 5g bevitele pedig 10g másfajta kollagén hatásával vetekszik.
A legtöbb esetben naponta 5-10g-ot érdemes fogyasztani belőle, de aki a fehérjebevitelét szeretné egészségesebb forrásból növelni, ennél nagyobb mennyiségben is szedheti. A kollagénfehérjék különlegessége ugyanis, hogy jóval kevesebbet tartalmaznak az öregedést fokozó aminosavakból.
Ezen kívül még érdemes lehet edzés előtt fél órával 10g-ot fogyasztani, hogy az edzés alatti fokozott vérkeringéssel eljusson az ízületekhez, majd azt követően segítse ne csak az izom, de a kötőszövetek épülését is.
Mire jók a kollagén peptidek?
Az emlősök szervezetét felépítő fehérjék legnagyobb részét kollagén típusú fehérjék adják, hiszen a bőr, a csont, az ízületek, az erek, a kötőszövetek és a különböző szervek jelentős részét is ezek alkotják.
A modern étrendünk csak kevés kollagén típusú fehérjét tartalmaz, és azok is nehezen emészthető, nagy méretű molekulákból állnak. A kollagén peptidek ezzel szemben könnyen emészthető formában tartalmazzák a kollagén típusú fehérjéket, és hatékonyságukat számos tudományos vizsgálat is igazolta.
A kollagén peptidek eltérnek az étkezési zselatintól
Azért célszerű közvetlen kollagén-kiegészítést választanunk, mert a normál étkezési zselatint óriásméretű fehérjék alkotják, amelyek alig emészthetőek. Ezzel szemben a kollagén peptideknek közel 100%-a a véráramba kerül, így képes kifejteni a hatását mindenhol, ráadásul sokkal alacsonyabb bevitel mellett. A kutatásokban kizárólag előemésztett (hidrolizált) zselatint/kollagént használtak, többnyire italba keverhető por formájában, amelyek kollagén peptideket, és nem egész fehérjéket tartalmaztak.
A kollagén peptidek kiegészítésének pozitív hatásai
A bőrre és a hajra gyakorolt hatások:
- Csökkenti a nagyobb ráncok mélységét és megállítja az újabbak kialakulását. Emellett a kisebb ráncokat is segít eltüntetni.
- Fokozza a bőr hidratáltságát és feszességét.
- Növeli a bőr kollagén- és elasztintartalmát.
- Növeli a bőrben mért hemoglobinszintet, ezzel javítja a véráramlást.
- Csökkenti az arcbőr zsírosságát, így az akné előfordulását, súlyosságát.
- Hozzájárul a vastagabb, sűrűbb hajhoz és a gyorsabb hajnövekedéshez.
- Csökkenti a szeborreát (a hajzsírosodást és a korpásodást).
- Csökkenti a diffúz és a férfias típusú hajhullást (férfiak és nők esetében is).
Egyéb pozitív hatásai:
- A glicintartalma miatt javítja az alvás minőségét.
- Csökkenti az ízületi fájdalmakat.
- Fokozza a perifériális keringést.
- Javítja a tanulási képességet, valamint az emlékező- és felidézőképességet.
- Segít csökkenteni az étvágyat az emésztőrendszer által termelt hormonok kiegyensúlyozása által.
- Fokozza a nagyagyban az új idegsejtek termelődését, de erről egyelőre csak egérkísérletet végeztek.
Források:
- Sylvie Ricard-Blum: The Collagen Family. Cold Spring Harb Perspect Biol. 2011 Jan; 3(1): a004978.
- Szpak, Paul (2011). "Fish bone chemistry and ultrastructure: implications for taphonomy and stable isotope analysis". Journal of Archaeological Science 38 (12): 3358–3372.
- Fontana et al. (Long-term effects of calorie or protein restriction on serum IGF-1 and IGFBP-3 concentration in humans. Aging Cell. 2008 Oct; 7(5): 681–687.4.
- Bodo Melnik: Dietary intervention in acne - Attenuation of increased mTORC1 signaling promoted by Western diet. Dermatoendocrinol. 2012 Jan 1; 4(1): 20–32.
- Trepanowski et al.: Impact of caloric and dietary restriction regimens on markers of health and longevity in humans and animals: a summary of available findings. Nutrition Journal 2011, 10:107
- Y. Ewald et al., “Dauer-independent insln/IGF-1-signalling implicates collagen remodelling in longevity,” Nature, doi:10.1038/nature14021, 2014.
- Proksch et al.: Oral intake of specific bioactive collagen peptides reduces skin wrinkles and increases dermal matrix synthesis. Skin Pharmacol Physiol. 2014;27(3):113-9.
- Schwartz et al.: Ingestion of BioCell Collagen(®), a novel hydrolyzed chicken sternal cartilage extract; enhanced blood microcirculation and reduced facial aging signs . Clin Interv Aging. (2012)
- Kantor, I et al. 2002. Results of a Study Evaluating the Use of a Dietary Supplement Formula in the Management of Age-Related Skin Changes in Women with Moderate to Severe Wrinkling of the Periorbital Area. Journal of the American Nutraceutical Asscociation. Vol 5, No.2
- DERMSCAN study, 2008, Lyon France. Cutaneous properties of hydrolyzed collagen
- Ito et al.: Sebum secretion-blocking composition, and food or beverage containing same. US 8,969,523 B2 (2015 március 3.)
- ,RandazzoS.D.,BrunoC(1982)"effectofgelatincysteineonhairafterathreemonthstreatment“, J.Soc.Cosmet.Chemists33,95.
- D.,MorgantiP,(1982)titled:"Theinfluenceofgelatincysteinesupplementationontheaminoacidscompositionofhumanhair",acceptedforpresentationonXVIintern.CongressofDermatology May23-28Tokyo.
- Morganti P., Bruno C. Colelli G (1983) Geltina-cistina. Cheratogenesies trutturapilifcra Boil, Soc, It. Biol.Sper 59:20.
- P. DE Padova, A. TOSTI, titled: “Gelatin -Cyctine in Seborrheic Alopecia”, department of dermatology university of Bologna –Italy, February 15, 1985. J Appl. Cosmetol 1968;4;55-60 (April/June 1986).
- Morganti P., G. Fabrizl. B james, C. Bruno, titled: “Effect of gelatin-cystine and serenoa repens extract on free radicals level and hair growth”, Presented at Singapore clinical dermatology 2000 –Singapore 18-20 June, 1998
- Pam Z., Wikonkal N., Pam N., -15th Annual Meeting of the European Hair Research Society (EHRS) , Jerusalem, Israel, July 6-9, 2011.
- Benito-Ruiz et al.: A randomized controlled trial on the efficacy and safety of a food ingredient, collagen hydrolysate, for improving joint comfort. International Journal of Food Sciences and Nutrition, 2009, Vol. 60, No. s2 : Pages 99-113
- Schauss et al.: Effect of the novel low molecular weight hydrolyzed chicken sternal cartilage extract, BioCell Collagen, on improving osteoarthritis-related symptoms: a randomized, double-blind, placebo-controlled trial.Agric Food 21. Chem. 2012 Apr 25;60(16):4096-101.
- Jing et al. 2014.23. Bannai M, Kawai N. New therapeutic strategy for amino acid medicine: glycine improves the quality of sleep. J Pharmacol Sci. 2012;118(2):145-8.
- File et al.: Beneficial effects of glycine (bioglycin) on memory and attention in young and middle-aged adults. J Clin Psychopharmacol. 1999 Dec;19(6):506-12.
- Kakoi C. et al.: Collagen peptides enhance hippocampal neurogenesis and reduce anxiety related behavior in mice . Biomed Res. (2012).
- Rubio et al.: Oral ingestion of a hydrolyzed gelatin meal in subjects with normal weight and in obese patients: Postprandial effect on circulating gut peptides, glucose and insulin. Eat Weight Disord. 2008 Mar;13(1):48-53.
- THE SPECIFIC DYNAMIC ACTION OF GELATIN HYDROLYSATES by DAVID RAPPORT, From the Department of Physiology, Western Reserve University Medical School, Cleveland. Received for publication, October 8, 1926. Published the American Society 28. of Biological Chemists, Inc., Vol 71. p. 75-86 in English.
- Samraj et al.: A red meat-derived glycan promotes inflammation and cancer progression. PNAS January 13, 2015. 112 (2) 542-547 https://doi.org/10.1073/pnas.1417508112
- Samraj et al.: Involvement of a Non-Human 2. Sialic Acid in Human Cancer. Front Oncol. 2014; 4: 33. 10.3389/fonc.2014.00033
- Eleftheriou et al.: Prevalence of anti-Neu5Gc antibodies in patients with hypothyroidism. Biomed Res Int. 2014;2014:963230. doi: 10.1155/2014/963230. Epub 2014 Jun 9.
- http://perfecthealthdiet.com/2015/01/neu5gc-red-meat-human-disease-part/
- http://perfecthealthdiet.com/2015/02/neu5gc-autoimmunity-hashimotos-hypothyroidism/
- Allergénmentes
- Gluténmentes
- Tojásmentes
- Szójaallergén-mentes
- Tejtermék- és laktózmentes
- Kén-dioxid-mentes
- Cukormentes
- GMO-mentes
- Vegetáriánus
- Vegán
- TÜV / ISO 9001:2015 minősített gyártási folyamat
- 100%-ban újrahasznosítható csomagolás
Zöld: A termék rendelkezik a leírt tulajdonsággal
Piros: A termék nem rendelkezik a leírt tulajdonsággal
Milyen ellenjavallatai vannak a termék fogyasztásának?
A termék mindenki számára biztonsággal fogyasztható.
A négy féle GAL kollagén közül melyiket érdemes választanom?
Mind a négy féle kollagénünk, azaz a sertés, marha, argentin marha és a halkollagén is ugyanolyan jótékonyan hat a bőr, haj, körmök és kötőszövetek egészségére. A halkollagén peptidek már napi 2,5-5 g-os dózisban is előnyösnek bizonyultak a bőr szempontjából.
Az argentin marhakollagén termékünk rendelkezik a legjobb oldhatósággal és a legsemlegesebb ízzel, így ezt akár a reggeli kávénkba is gond nélkül belekeverhetjük:
https://www.gal.hu/GAL-Marhakollagen-peptidek
További remek választás lehet még a TITOK Halkollagén + MSM termékünk is, melyben a jól hasznosuló halkollagén mellett egy fontos szerves kénvegyület, az MSM is megtalálható ami szintén fontos szerepet játszik a bőr és kötőszövetek felépítésében:
https://www.gal.hu/TITOK
Keverhetem forró italba is, süthetek vele?
A kollagén peptidek nem hőérzékenyek, így forró italba is keverhetőek (pl. kávéba), de sütéshez a magasabb hőmérséklet és időtartam miatt nem javasolnánk.