Cégünk nem tulajdonít termékeinek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és ilyen tulajdonságokra nem is utal, ugyanakkor az 1169/2011/EU rendelet 4. cikkéből fakadó kötelezettségeként az alábbi tájékoztatást adja a termék hatóanyagának egészségre gyakorolt hatásáról és annak tudományos hátteréről. Írásunkban törekszünk a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján az összefüggéseket és a tudományos eredményeket bemutatni az eziránt fogékony és érdeklődő Olvasók megfelelő tájékoztatására. Ez eladásösztönző célt nem szolgál, a termék megvásárlására nem buzdít. Ha Vásárlóink visszatérő rendeléseikkel megtisztelnek bennünket, az csakis azért történjék, mert a GAL termékek jótékony hatásait maguk tapasztalták! Ebben hiszünk, ezért dolgozunk.
A nemrég született, új kurkuma termékünkben és a régebb óta kapható, korábbi kurkuma termékeinkben egyaránt a jelenleg elérhető két legkiválóbb kurkumin-alapanyagot alkalmazzuk. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy mitől olyan különlegesek ezek, illetve milyen jótékony hatást gyakorolnak a szervezetünkre.
Mitől különleges a kurkuma?
A kurkumagyökeret már legalább 4000 éve használják Indiában és a környező országokban. Az egyik legnagyobb becsben tartott gyógynövényük, amely egyben elengedhetetlen összetevője számos fűszerkeveréküknek is. Különleges hatásai miatt hamar felkeltette a tudomány érdeklődését, ennek köszönhetően pedig egyre többet vizsgálták.
A kurkumában található kurkumin, ami a sárga színéért felelős, az egyik legjobban kutatott természetes hatóanyag, ami erős antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásai révén rengeteg különböző probléma esetén nyújt hatékony támogatást. Az egyetlen gond, hogy a szájon át szedett kurkumin a bélrendszerből nem jut át a véráramba, márpedig ahhoz, hogy az egész szervezetre és ne csak az emésztőrendszerre legyen jótékony hatással, valamilyen módon a véráramba kell juttatni.
Kiknek érdemes kurkuma termékeket fogyasztani?
Szerencsére mára több megoldás is született arra, hogy a szájon át szedett kurkumin jó hatásfokkal a véráramba kerüljön. Ezeket a készítményeket már az emésztőrendszeri problémákon túl is számos esetben találták hatékonynak. A különféle felszívódást segítő megoldások közül a legtermészetesebb és legjobban hasznosuló módszereket alkalmaztuk, amit saját fejlesztéseinkkel tettünk még egyedibbé.
A kurkumin kiegészítése ígéretes eredményeket produkált az alábbi esetekben:
- Ízületi gyulladás és a vele járó krónikus fájdalommal járó panaszok enyhítésében
- Szorongás és depressziós tünetek csökkentésében (az idegrendszeri gyulladás mérséklése által)
- Egyéb krónikus gyulladással összefüggésben álló betegségeknél, például emésztőrendszeri gyulladásos betegség esetén, 2-es típusú cukorbetegségnél és bizonyos daganatoknál
- Kedvezően befolyásolta az egészség szempontjából fontos vérlipidek, májértékek és egyéb gyulladást mutató értékek szintjét, illetve javította a szív- és érrendszer működését.
Melyek a kurkuma legfőbb hatóanyagai?
A kurkuma fő hatóanyagai a kurkuminoidok. A benne lévő 3 féle kurkuminoid közül a kurkumin a legjelentősebb. A kurkuminoidokon túl tartalmaz a kurkuma illóolaj-komponenseket is, amelyek közül a leghatásosabbak az ún. aromatikus-turmeronok. Ezek a kurkuminoidok hasznosulását is javítják, de maguk is rendelkeznek kedvező hatásokkal, például gyulladáscsökkentőként hatnak. A kurkuminoidokon és az eszenciaolaj-komponenseken (turmeronokon) kívül a kurkuma vízoldékony, gyulladáscsökkentő poliszacharidokat is tartalmaz, amelyek a kurkuminhoz hasonlóan hatásosnak bizonyultak ízületi panaszok esetén.
A kurkumának tehát a leghatásosabb és legtöbbet vizsgált összetevői a kurkuminoidok, de a benne lévő illóolaj-komponensek (aromatikus-turmeronok) és vízoldékony kurkuma-poliszacharidok egyaránt hasznosak. Ahhoz, hogy a kurkuminoidok összes pozitív hatását megtapasztaljuk, olyan terméket kell választanunk, ami valóban nagyon jól hasznosul.
Fontos különbségek a különböző kurkuma termékek között
Mint minden hatóanyagbeviteli-forma esetében, a kurkuma-preparátumoknál is az mutatja meg az adott készítmény hatásosságát, hogy a hatóanyagok milyen mértékben jutnak el azokhoz a szervekhez/szövetekhez/sejtekhez, amelyekre pozitív hatást kell kifejteniük.
Ahhoz, hogy a kurkuminoidokat a szervezetünk valóban hasznosítani tudja, először át kell őket juttatni a bélfalon, majd biztosítani kell, hogy minél hosszabb időn keresztül elérjék a megfelelő vérszintet, hogy aztán bejuthassanak a sejtekbe. Mivel a szervezetünk próbálja kiválasztani a kurkuminoidokat, nem könnyű elérni, hogy egy termék hatásos legyen. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, többféle technológiával próbálkoztak, amelyek során a kurkuminoidokat egyéb anyagokkal kombinálták, vagy különféle módszerekkel javították a felszívódásukat.
Számos kurkuminoidokat tartalmazó termék létezik, azonban ezek közül kettő az, ami tartósan elég magas vérszintet eredményez, és így a kurkuminoidokat biztosan eljuttatja a sejtekhez: a CurQfen® és a BCM-95®/Curcugreen®. Ezek közül egyedül a CurQfen®-ről léteznek olyan vizsgálatok, amelyekben a kurkuminoidok teljes életútját végigkövették minden szervben a bevétele után, rövid és hosszú távon egyaránt. Olyan humán klinikai vizsgálat is csak a CurQfen®-ről található, ahol az agyba való bejutást agyhullám-változással is igazolták. Emellett a legtöbb olyan vizsgálat is erről készült, ahol a különböző dózisok szabad kurkumin vérszintet fokozó hatását mérték.
Mik az új GAL Kurkuma-komplex összetevői és előnyei?
CurQfen®
A GAL Kurkuma-komplex fő összetevője a CurQfen®, ami 100%-ban természetes: kb. 40% kurkuminoidot tartalmaz, míg a maradék kb. 60%-a egy görögszénamagból kinyert ún. galaktomannán-rost. (A görögszénamagban lévő szaponinoktól és fitoösztrogénektől mentes ez a rostkivonat). Ultrahang felhasználásával az ún. FenuMAT® technológia révén e rostokkal egy olyan mátrixszerkezetet hoznak létre a kurkuminoidok számára, amely a liposzomális technológiák új generációja.
Ezzel a technológiával olyan hatást lehet elérni, ami nem csak a májat, az emésztőrendszert és velük együtt a közömbösítő enzimrendszert megkerülve juttatja a véráramba a hatóanyagokat, de egyenletesen, elnyújtva, hogy szervezetünk minden sejtje (agysejtjeinket is beleértve) a legtöbbet tudja felvenni belőlük és a sejtszervecskékhez is eljusson. Gyakorlatilag bizonyos értelemben még az intravénás adagolásnál is hatékonyabb, vagyis egy fél- vagy egész napos, egyenletes, intravénás adagolás hatásosságával érhet fel.
A két leghatékonyabb terméket ötvöztük
Mi a CurQfen®-nek egy olyan változatát kértük kifejleszteni magunk számára a FenuMAT® technológia szakembereitől, ahol nem csak a kurkuminoidokat, de a kurkuma gyökerének esszenciaolaját is integrálják a FenuMat® rost mátrixába, méghozzá úgy, hogy azonos aromatikus-turmeron/kurkuminoid arányt dolgozzanak fel, mint ami az általunk eddig legjobbnak tartott kurkumakészítményben, a Curcugreen-ben van. Azaz, mintha erre, a már bemutatott alapanyagra alkalmaznák a FenuMAT® technológiát, mintegy integrálva a két leghatékonyabb termék, a Curcugreen® és a CurQfen® előnyeit.
Turmacint is tartalmaz
Termékünkbe a kívánságaink szerint fejlesztett CurQfen® mellé Turmacin®-t is kevertünk, hogy a kurkuma vízoldékony poliszacharidjainak előnyeivel is felruházzuk a terméket. Azért a Turmacin®-t választottuk, mert egyrészt 100%-ban természetes, és csak a kurkuma vízoldékony hatóanyagait, a kurkuma poliszacharidokat tartalmazza, másrészt, mert ízületi gyulladást enyhítő hatásáról létezik már klinikai vizsgálat. Bár ez messze nem annyira meggyőző, mint a BCM-95®-tel és a CurQfen®-nel végzett klinikai vizsgálatok, de azért mégiscsak készültek. Emellett van bennünk egy olyan romantikus gondolat, hogy talán nem véletlenül vannak vízoldékony poliszacharidok a kurkumában; hátha létezik szinergista hatás a kurkuminoidok és e között, ha már a kurkuminoidok és a turmeronok között ez fellelhető.
Jóval alacsonyabb dózis is elegendő
A CurQfen® hatalmas előnye, még a BCM-95®-tel szemben is, hogy jóval kevesebb hatóanyag bevétele elegendő az azonos hatás eléréséhez. Vagyis arányaiban kevesebb kurkumin kerül a bélrendszerbe és több a vérbe, ez pedig nagy előnyt jelent azok számára, akiknél az egyéb kurkuma-kivonatok emésztési problémákat okoznak, mint például laza székletet, gyomorégést vagy hányingert. A CurQfen®-nek már 250mg-os dózisa is (kb. 91 mg kurkuminoid tartalom) megfelelően magas vérszintet biztosít, valamint már napi 400mg-os dózisa is klinikailag igazolt módon hatásos ízületi problémák esetén.
Kinek ajánljuk az új GAL kurkuma-komplexet?
A tudomány jelenlegi állása szerint a GAL Kurkuma-komplex termékünk nyújtja az elérhető legtöbbet, azonban egy korábban már jól bevált, stabil megoldásként meghagytuk a korábbi GAL Curcugreen Forte termékünket. Javasoljuk, hogy aki első körben nem tapasztal kellő mértékű javulást a korábbi termékek fogyasztása után, bátran próbálja ki az új GAL Kurkuma-komplexet!
Adagolás
Napi 1-3 db-ot érdemes pótolni, akár egyszerre is, ha 1-nél többet szedünk. Az étkezés nem befolyásolja a hatását, így aközben, vagy attól függetlenül is bevehető.
Források:
- Ireson, et al. Characterization of metabolites of the chemopreventive agent curcumin in human and rat hepatocytes and in the rat in vivo, and evaluation of their ability to inhibit phorbol ester-induced prostaglandin E2 production. 2001. Cancer Research, 61, 1058–1064.
- Pan, M. et al. Biotransformation of curcumin through reduction and glucuronidation in mice. Drug Metab. Dispos. 1999, 27 (4), 486–94.
- Shoji M et al., Comparison of the effects of curcumin and curcumin glucuronide in human hepatocellular carcinoma HepG2 cells. Food Chemistry. 2014, 151; 126-132.
- Choudhury, Ambar K. et al. “Synthesis and Evaluation of the Anti-Oxidant Capacity of Curcumin Glucuronides, the Major Curcumin Metabolites.” Ed. Michael Breitenbach. Antioxidants 4.4 (2015): 750–767.
- Schiborr, C., Kocher, A., Behnam, D., Jandasek, J., Toelstede, S. and Frank, J. (2014), The oral bioavailability of curcumin from micronized powder and liquid micelles is significantly increased in healthy humans and differs between sexes. Mol. Nutr. Food Res., 58: 516-527. doi:10.1002/mnfr.201300724
- Krishnakumar IM, Abhilash Maliakel, Gopakumar G, Dinesh Kumar, Balu Maliakel, Ramadasan Kuttan: Improved blood–brain-barrier permeability and tissue distribution following the oral administration of a food-grade formulation of curcumin with fenugreek fibre. Journal of Functional Foods, Volume 14, 2015, Pages 215-225, ISSN 1756-4646 doi:10.1016/j.jff.2015.01.049.
- Manna, J.; Dunbar, G.L.; Maiti, P. Curcugreen Treatment Prevented Splenomegaly and Other Peripheral Organ Abnormalities in 3xTg and 5xFAD Mouse Models of Alzheimer’s Disease. Antioxidants 2021, 10, 899. doi:10.3390/antiox10060899
- Dinesh Kumar, Della Jacob, Subash PS, Abhilash Maliakkal, Johannah NM, Ramadassan Kuttan, Balu Maliakel, Veera Konda, Krishnakumar IM. Enhanced bioavailability and relative distribution of free (unconjugated) curcuminoids following the oral administration of a food-grade formulation with fenugreek dietary fibre: A randomised double-blind crossover study. Journal of Functional Foods, Volume 22, 2016, Pages 578-587, ISSN 1756-4646, doi:10.1016/j.jff.2016.01.039
- Kannan, R. G., Abhilash, M. B., Dinesh, K., Syam, D. S., Balu, M., Sibi, I., & Krishnakumar, I. M. (2021). Brain regional pharmacokinetics following the oral administration of curcumagalactomannosides and its relation to cognitive function. Nutritional Neuroscience, 1–12. doi:10.1080/1028415x.2021.1913951
- Aman Khanna, Syam Das S, R. Kannan, Andrew G. Swick, Cristina Matthewman, Balu Maliakel, Sibi P. Ittiyavirah & I. M. Krishnakumar (2020) The effects of oral administration of curcumin–galactomannan complex on brain waves are consistent with brain penetration: a randomized, double-blinded, placebo-controlled pilot study, Nutritional Neuroscience, doi:10.1080/1028415X.2020.1853410
- Panda, Sanjib Kumar et al. “The enhanced bioavailability of free curcumin and bioactive-metabolite tetrahydrocurcumin from a dispersible, oleoresin-based turmeric formulation.” Medicine vol. 100,27 (2021): e26601. doi:10.1097/MD.0000000000026601
- Sidney J. Stohs, Jin Ji, Luke R. Bucci & Harry G. Preuss (2018) A Comparative Pharmacokinetic Assessment of a Novel Highly Bioavailable Curcumin Formulation with 95% Curcumin: A Randomized, Double-Blind, Crossover Study, Journal of the American College of Nutrition, 37:1, 51-59, doi:10.1080/07315724.2017.1358118
- Gota VS, Maru GB, Soni TG, Gandhi TR, Kochar N, Agarwal MG. Safety and pharmacokinetics of a solid lipid curcumin particle formulation in osteosarcoma patients and healthy volunteers. J Agric Food Chem 2010;58(4):2095–9.
- Antony B, Merina B, Iyer VS, Judy N, Lennertz K, Joyal S. A pilot cross-over study to evaluate human oral bioavailability of BCM-95CG (Biocurcumax), a novel bioenhanced preparation of curcumin. Indian J Pharm Sci 2008;70(4):445–9.
- Krishnakumar IM; Abhilash Ravi; Dinesh Kumar; Ramadasan Kuttan; Balu Maliakel (2012). An enhanced bioavailable formulation of curcumin using fenugreek-derived soluble dietary fibre. , 4(1), 348–357. doi:10.1016/j.jff.2012.01.004
- Pandaran Sudheeran, Subash; Jacob, Della; Natinga Mulakal, Johannah; Gopinathan Nair, Gopakumar; Maliakel, Abhilash; Maliakel, Balu; Kuttan, Ramadasan; IM, Krishnakumar (2016). Safety, Tolerance, and Enhanced Efficacy of a Bioavailable Formulation of Curcumin With Fenugreek Dietary Fiber on Occupational Stress. Journal of Clinical Psychopharmacology, 36(3), 236–243. doi:10.1097/jcp.0000000000000508
- Allergénmentes
- Gluténmentes
- Tojásmentes
- Szójaallergén-mentes
- Tejtermék- és laktózmentes
- Kén-dioxid-mentes
- Cukormentes
- GMO-mentes
- Vegetáriánus
- Vegán
- OGYÉI notifikált termék
- TÜV / ISO 9001:2015 minősített gyártási folyamat
- FSC minősített papír-alapanyag
- Karbonsemleges gyártásból származó csomagolás
- 100%-ban újrahasznosítható csomagolás
Zöld: A termék rendelkezik a leírt tulajdonsággal
Piros: A termék nem rendelkezik a leírt tulajdonsággal
Milyen ellenjavallatai vannak a termék fogyasztásának?
A termék mindenki számára biztonsággal fogyasztható.
Miben különbözik a Kurkuma-komplex és a Biocurcumin terméktől? Melyik jobb?
A legjobb hasznosulás érdekében a GAL Kurkuma-komplex termékünket javasolnánk, mely a FenuMAT™ technológia egy kizárólag természetes összetevőket tartalmazó, galaktomannán-rost alapú, ún. reverzibilis hidrokolloid-rendszer, amely a liposzomális és hasonló kolloidtechnológiák új generációja. A CurQfen® egy így feldolgozott kurkuma-kivonat, amely révén a kurkuminoidok java a hatásos, szabad formájában marad a szervezetben, az eddig létező megoldásokkal ellentétben. Független vizsgálatban is messze maga mögött hagyott minden korábbi megoldást. Egyedi kérésünkre e technológia birtokosai módszerükkel a kurkuma esszenciaolajának hatóanyagait is integrálták az általunk kért módosított CurQfen®-be. Ha ez így még nem lenne elég teljes spektrumú, a kurkuma hatásos, vízoldékony rostfajtáival, turmeroszacharidokkal is kiegészítettük termékünket, a klinikailag is vizsgált Turmacin® hozzáadása által.
A BCM-95 (BioCurcumin) és a CurQfen (Új Kurkuma-komplex) között talán a leglényegesebb különbség, hogy CurQfen® esetében már 250 mg (melyből 91 mg kurkuminoid) bevétele is olyan magas szabad kurkuminoid vérszintet hoz létre több mint 8 órán keresztül, ami által a hatóanyag el tud jutni minden szervünkhöz/szövetünkhöz/sejtünkhöz, az agyunkat is beleértve. Ehhez képest a BCM-95 méréseiben csak 2000 mg esetében igazoltak ilyen magas szabad kurkumin vérszintet, bár alacsonyabb dózisban egyelőre nem vizsgálták. Nagy mennyiségben (1-2 g) szedve azonos mértékben növelik a szabad hatóanyag vérszintet, azonban kis dózisban szedve a megfelelő mértékű hatás (hosszan tartó magas szabad kurkuminoid vérszint) jelenleg csak a CurQfen® esetében igazolt.
Emiatt tehát azok számára, akik csak napi 1-2 db kapszulát szednének valamelyik kurkuma termékünkből, inkább a CurQfen®+Turmacin® (GAL Kurkuma-komplex) a megfelelőbb. Mivel ez a kis mennyiségű hatóanyagot is hatásosan juttatja a vérbe, ezért azok számára sem okozhat emésztési problémákat, akiknél a kurkuma vagy az eddigi termékünk ilyen gondokat okozott (pl. laza székletet vagy gyomorégést). Ezen kívül, ha valakinek az emésztőrendszerével probléma áll fent, de a szisztémás hatása miatt is szedné a kurkuma-kivonatot, akkor szintén CurQfen®-t tartalmazó terméket ajánlok a BCM-95-tel szemben, mivel a CurQfen® az emésztőrendszer állapotától és mindentől függetlenül, mindenkinél közel azonos mértékben hasznosul, minimális a szórás.
A termékek hatásmechanizmusáról a "Tudományos háttér" részen tud részletesen tájékozódni.